OTTHONTERÁPIA: ANNA ÉS AZ OTTHONTERÁPIA I.

Másfél hete irtó helyes levelet kaptam. Annától. Annyira meglepett és tetszett a beszámolója, hogy gyorsan megkértem rá, írja meg részletesebben, had’ osszam meg Veletek is. Összefoglalásképp.

Egyrészt az eredetisége miatt, másrészt pedig azért, mert nagyon úgy érzem, itt az ideje az eddigi írásokat lezárni, és új Otthonterápiás fejezetbe vágni. De most előbb jöjjön a rendhagyó összefoglalás első része, aztán pedig következzen hamarosan a második, a terveimmel a végén.

„Kedves Csilla!

Már régóta olvasom a bejegyzéseid Otthonterápiával kapcsolatban, és bevallom, nagyon szeretem őket. Elgondolkodtatnak, és mindig valamiféle változtatásra inspirálnak otthon. Sajnos ezeket a változtatásokat sosem volt időm rendesen véghezvinni, ezért a legutóbbi gyerekmentes hétvégén úgy döntöttem, újraolvasom az eddigi posztokat, és feljegyzem, melyik mit indított el bennem, mire döbbentett rá, majd a tettek mezejére lépek könyörtelenül. Ezt a hétvégi élményemet és annak következményeit szeretném megosztani Veled, ha nem bánod.”

Én pedig Veletek, ha Ti sem. 

1. A KEZÜNK NYOMA

„Ez volt az első bejegyzésed. A tér fölötti kontrollról és térfoglalásról. Végigsétáltam a lakásunkon, úgy, mintha idegen volnék. Szétnéztem a polcokon. Bevallom, a helyzet siralmas. A dísztárgyaink ugyan nagyon helyesek és ízlésesek, de 95 %-ban én szereztem be őket. Mert megtetszettek, és mert úgy gondoltam, jól passzolnának a nappalihoz.  És ezek szerint azért is mert jól kifejeznének. Engem. De ugye van egy férjem is. Hol vannak az ő tárgyai? „Nincsenek is, őt ez nem érdekli” vágtam volna rá gyorsan, de nem tudtam, mert eszembe jutott az ólomkatona gyűjteménye, amit a költözéskor gondosan becsomagoltam, hogy meg ne sérüljenek. És azóta sem csomagoltam ki. Ennek lassan 6 éve. És vannak képei is, meg a szülővárosából, gyerekkorából származó tárgyai, hasonlóképp elcsomagolva és elfelejtve. Megosztottam vele a felfedezésemet: 2 órán át vitatkoztunk, mert dőlt belőle a keserűség, amiért szisztematikusan mindig elpakoltam őt az állítólag közös otthonunkból a harmónia érdekében. A speciális hétvége első programja így a férjem tárgyainak kicsomagolása lett, mély bűntudattal kísérve.”

2. NA DE MI IS AZ AZ OTTHON?

Az otthonunkon gondolkodom. Vagy ahogy Te írod, az otthon-élményemen. És persze az enyém mellett a családtagjaimén is. Már megint sétálok a lakásban (atyaég, ha valaki látna!), és sorra veszem, hogy melyik helyiséghez, milyen élmények, történetek kötnek, hol milyen érzéseket élek meg. Az eredmény egyszerre katartikus és kiábrándító. Feltűnik például, hogy a konyha nekem elkerülendő rész, csupa rossz emlék, érzés lakik benne, ráadásul egy részük nem is ebben a konyhában esett meg velem, hanem egy gyermekkoriban. Kezdem megérteni, nálunk miért a férjem a főszakács…

Az is ciki, hogy a fürdőszobához inkább a mosást, a gyerekek fürdetését társítom, ha sorra kerülök, általában csak átrohanok rajta. El is határozom a változtatást, felszerelünk egy ajtóláncot rá, hogy ne törjenek rám percenként a gyerekek, ha végre bejutok. Az is döbbenet, hogy milyen keveset vagyunk a nappaliban közösen. Mindenki rohan. Munka, különórák. Hol a családi közös idő, amit Te olyan sokszor emlegetsz? Hűha, van dolgom, bőven.

 3. KINCSEK ÉS KACATOK

Egy újabb séta. Azt próbálom felmérni, melyik tárgyunk (most már nem csak az enyém van ott), milyen életszakaszt idéz. Megdöbbenve tapasztalom: a babakori csörgőm, a kamaszkori kalapom, a gyerekek első rajza, a nagymamám metszőollója a falon, a férjem frissen kitett, még szülővárosából hozott ásványa csendben körülvesznek minket. Különleges élmény végignézni rajtuk, egyszerre nagyon érzem, kik vagyunk, és honnan jövünk. Este sokat beszélgetünk a férjemmel a gyökereinkről, majd a gyerekeknek is elmeséljük a minket körülvevő tárgyak történetét, amikor hazatérnek. Szájtátva hallgatják.

4. HÁZTŰZ NÉZŐBEN 

A konyháról írsz, a család tüzének őrzőjéről, megdöbbent a közös étkezések általad bemutatott jelentősége. Elhatározom, hogy a gyerekekkel igyekszünk közösen otthon vacsorázni, és vacsoraidőben lehetőleg nem a városban rohangálni, vagy a tv előtt falatozni. Sőt ha már együtt vacsorázunk, megpróbálunk odafigyelni a beszélgetések tartalmára is. Az eredmény megdöbbentő. Eddig elég viharos étkezéseink voltak, mert a két gyerkőc közül az egyik mindig nyafogott valamiért. A kísérletem során már az első alkalommal csillogó szemekkel ülik körül az asztalt, amikor mi a megismerkedésünkről mesélünk. Nyafogás egy szál sem… Azóta már az esküvőnk és a születésük elmesélésén is túl vagyunk, a hiszti még mindig hiánycikk. 

 5. GYEREKBIRODALOM

A gyerekszoba nálunk leginkább játéktároló és hálóhelyiség. Most értettem meg, miért: jobb szeretnek körülöttünk tevékenykedni. És igen, a gyerekek nálunk is el vannak borítva felesleges játékokkal. Ráadásul ezek nagy részéhez nem is nagyon nyúlnak, csak úgy gyülekeznek körülöttük. A bejegyzés hatására komolyan veszem "kapuőri szerepem": mohón selejtezek, és egy kreatív, szabad gyerekszobáról álmodozom. A kiselejtezett dolgokat a biztonság kedvéért csak a pincébe viszem. De felesleges aggódnom, amikor hazajönnek, fel sem tűnik nekik a hiány. A megtisztult szobabelső viszont igen. Hangos sátorépítésbe kezdenek az odakészített kendőkből. 

6. TILOS AZ Á

Végre, valami, amivel nincs dolgom, tekintve, hogy a gyerekeim még kicsik, nem kamaszok. Pihenek egyet. 

7. ÁRULKODÓ NAPPALIK

„Rendkívül izgalmas megfigyelni, hogy viszonyul egymáshoz nappalink külvilágnak szóló reprezentációs funkciója, illetve családi jellege.”

Számomra ez nem izgalmas, inkább kiábrándító. Hiába élünk két kisgyerekkel, a nappali nálunk mindig katonás rendben, a gyerekjátékokat egyfolytában összeszedem, mintha a nappalink egy szellemhelyiség volna, ami nem is a miénk valójában, hanem a külvilágé. A vizionált vendégeké, vagy szomszédoké, akik bármikor betoppanhatnak, és mit szólnak, ha azt látják, hogy nálunk rendetlenség van… Tudom, ez rémes. És még mindig sorolhatnám: az üvegasztalon tilos a gyerekeknek festeni, rajzolni, mert rögtön meglátszódnak rajta a kéznyomok. A poszt hatására játéksarkot rendezünk be, és az üvegasztal lecserélésén gondolkodunk. Hiszen ez közös helyiség állítólag…

8. HÁLÓSZOBÁK

Úristen, ezt a posztot teljesen kihagytam. Pedig viszonylag korai bejegyzésed. A lehetséges okokat inkább nem sorolnám. Nem véletlen... És persze, nálunk is tele van mindennel a háló. Számítógépek, íróasztal, stb. Nagy levegőt kellene vennünk is kihordani mindent. Kicsit ijesztő a gondolat, hogy ketten maradunk."

Az összefoglalás második része, mint ahogy az Otthonterápia rovat új fejezetének címe hamarosan következik. Addig, ha van kedvetek, Ti is munkálkodhattok lélekben és térben egyaránt. Várom a híreket! :-)

 Fotók: itt