A kevesebb több.
Környezeti, sőt
tárgyi szinten is.
Mert nem ingerel
folyton pótcselekvésre, nem állít újabb
és újabb döntéshelyzet elé, nem pályázik egyhuzamban a figyelmünkre, nem
igyekszik kitölteni szabadidőnk minden egyes percét, és mert nem kommunikálja
felénk, hogy kinek kell lennünk, mit kell szeretnünk, és hogyan kell
gondolkodnunk.
A kevesebb több.
Mert teret ad
nekünk is. Mert megágyaz az elmélyülésnek. Hagyja, hogy a figyelmünk szabadon oda
irányuljon, ahol éppen dolga van. (esetleg önmagunkra, szeretteinkre, szűkebb
és tágabb közösségeinkre, már ha még vannak ilyenjeink). Mert elvezet egy
valódi és hiteles „itt és most”-ba.
A minimális pszichés szempontból gyakran maximális.
Ma a minimalista környezeti mozgalmak közül a
100 tárgy mozgalommal foglalkozunk. Vitaindító írásnak szánom, ezúttal én magam is minimálra kapcsolok, hogy teret hagyjak Nektek.
2007 nyarán Dave
Bruno szétnézett san diegoi otthonában, majd nem bírta tovább: elege lett a
családját beborító tárgymennyiségből. Szabadulni szeretett volna, elsősorban
attól az állapottól, amit Erich Fromm így summáz: „Úgy látszik, mintha a
létezés tulajdonképpeni lényege a birtoklásban rejlene, hogy nem is létezik az,
aki nem birtokol.” Dave a birtokláson
túli szabad létezésre vágyott, ahol a kulcsszó az egyszerűség. A mindenféle
értelemben újfajta kapcsolódásokat eredményező egyszerűség.
Egyéves kísérletbe
fogott. Tulajdonait maximum 100 tárgyra redukálta (közös családi használati
tárgyak egyáltalán nem, gyűjtemények pedig egy darabként számítva), és 364
napon át figyelte, hogy hat ez a „hőstett” lelkére és személyes kapcsolataira.
Az egyszerűsödés
folyamatát végig posztolta. Követni lehetett, hogy küzd meg minden egyes kiselejtezett
zsákkal, vagyis levakart felesleges réteggel. Vívódásai látszólag a tárgyak
szintjén mozogtak, mégis sokkal többről szóltak.
„Vajon megtehetem,
hogy csak két pár farmert hagyok a szekrényben, és azokat váltogatom? Biztonságban
fogom érezni magam? Képes leszek emlékezni a múltamból megőrzött tárgyi emlékek
nélkül is, vagy valami végleg elveszik, ha kiteszem őket? Tényleg kell 124
darab autó a gyerekeimnek a boldog gyerekkorhoz?”
- redukáld le
dolgaid
- utasítsd vissza
az új tárgyak kontrollálatlan beáramlását otthonodba
- gondold át életed
prioritásait
Az eredmények nem
maradtak el: a régi-új életformát kipróbálók nagyobb hányada nem tért vissza a
féktelen fogyasztás állapotába, és saját bevallásuk szerint életükkel sokkal
elégedettebbé váltak. Birtoklás helyett
az élmények és a kapcsolatok felé fordultak, „mert a legjobb dolgok az életben,
nem a dolgok”.
A minimalista
mozgalmak fontos kérdéseket feszegetnek. Létezhetünk-e birtoktárgyaink nélkül
is, vagy azok vagyunk, (azokká válunk) amit fogyasztunk? Felépíthetjük-e
személyes identitásunkat a fogyasztástól függetlenül is? Tudunk-e függetlenedni
a társadalmunkat alapvetően meghatározó „vásárolj, birtokolj” felszólításától és
gyakorlatától? Létezik-e élet a
fogyasztáson túl, ahol nem félünk tizenéves autóba ülni, mert az autónk többé
nem egy benyomáskeltő stratégia része, vagyis személyiségünk, bankszámlánk és szociális
státuszunk tükre, hanem elsősorban közlekedési eszköz? Túl tudunk lépni a gyors
örömök, pillanatnyi kielégülések hajkurászásán (amit a vásárlás, a szerzés is
biztosít), és felfedezni a lassabb és melósabb kapcsolati és élmény alapú
boldogságot? Kívülről irányított karakterünk vajon képes belülről
irányítottá válni?
A tét nagy, de ezt
mindannyian tudjuk…
Kedves Csilla, nagyon örúlök, hogy megjelennek ezek az irások ezen a blogon. Szeretem ezt a blogot, évek óta olvasom, látom, ahogy fejlődik, és jó irányba megy. Nagyon fontos téma éz, a gyűjtőgetés és annak kialakulása egy külön könyv témája. Lélektani, szociológiai és társadalomtörténeti szempontból egyaránt. Több generáció nőtt fel ugyanazzal a "szekrénysorral" , gyűjtötte a jobb "nylonszatyrokat", mindig volt a spejzban legalább plussz 5 kilo cukor, liszt, , készételkonzervek és még sorolhatnám - mert ki tudja, mi lesz jövő héten, lehet, hogy nem lehet majd kapni.... Napjainkban, inkább az figyelhető meg szerintem, hogy akkor lesznek javaink, amikor megengedhetjük magunknak. Sokszor, gyűjtögetés előzi ezt meg, a változások pedig nem mindig a saját elhatározásunk következményei. Pl egyik napról a másikra felmondják az albérletet, vagy a jövedelemforrásunk csökken radikálisan, vagy elválunk, vagy máshová kell költöznünk stb. Minél többet költözünk, annál többször "borul meg a rendszer". Amikor ezt kényszerból tesszük , ráadásul nem a legjobb anyagi kondiciók között, akkor keresünk magunknak "biztos pontokat". A biztos pontok számának csökkentése, terápiás feladat, kinél egyszerűbb, kinél bonyolultabb. Elengedni tudni kell, és ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan olvasható rengeteg "selfmade" "észosztó" könyvben.
VálaszTörlésKedves Mária,
VálaszTörlésNagyon köszönöm a hozzászólásodat. Igen fontos kulcsszavakat hívtál be az együttgondolkodásba: például a gyűjtögetést, a "biztos(nak tűnő) pontokba" való kapaszkodást az anyagi és lelki bizonytalanságban, és az elengedés fontosságát. Ami a gyűjtögetést illeti: valóban könyvet lehetne írni a téma hátteréről és magáról a jelenségről is (a pszichológiai irodalma sem kicsi), de azt gondolom, fontos elválasztanunk a valamennyire tudatos gyűjtögetést attól az állapottól, amikor csak gyűlnek körülöttünk a dolgok, mert már kiesett a kezünkből a kontroll. A kapaszkodók internalizálása valóban terápiás feladat a javából, de a tudatosság ébresztgetése egymásban közös felelősségünk.
Azért a gyűjtögetés nem azonos fogalom mindenkinek: számomra a tárgyak gyűlése inkább, mint gyűjtése. Tehát vannak emlékek, amiket megtartok, ezek aztán dobozokba, mappákba kerülnek, amik egy idő után kezelhetetlenné válnak. Közös programok jegyei, gyerekrajzok, bármi. Ebből néha el kell engedni. Aztán vannak az a trend, hogy személyesnek látszó tárgyakat vásárolunk az aktuális trendeknek megfelelően (hol shabby chic, hol minimalista fekete-fehér, stb.). Ezeket a tárgyakat régebben az emberek kapták. Nászajándéknak, születésnapra, stb. Szóval más emlékeket őrizni, mint fogyasztásként beszerezni.
VálaszTörlésEgy hete takarítottuk ki férjemmel a padlást, és a 10 év alatt felgyűlt lim-lomot selejteztük. Én imádok szortírozni, egyfajta flow élmény számomra a rendrakás, takarítás, lomtalanítás, a kupacolás (egy kupac a szeretetszolgálatnak, egy kupac a vaterára, egy kupac a szemétnek, egy kupac az ismerősöknek felajánlás), a munka végeztével a nyugalom, ami elkap, hát az valami belső béke. Utálom magam körülvenni iszonyú sok tárggyal, gyerekkorom redukált tárgyi világa is benne van ebben az érzésben, ezt hozom magammal, édesanyám nevelése, hogy tárgyakhoz nem ragaszkodunk, csak emberekhez :) és akkor 15 éve egy boldog házasságban, ahol a másik fél a tárgyakat gyűjti maga köré :) nehéz volt az elején mind2őnknek, de kompromisszummal a házban a szortírozás az én feladatom, a padlás az ő gyüjtőhelye... most először 10 év után a segítségemmel rendet raktunk ott is. Azt hiszem neki is jól esett. Természesetesen én is kötöttem közben kompromisszumot, hogy mindent nem dobunk ki vagy ajándékozunk el. Van ami számára az életbe való kapaszkodást jelenti, és én ezt most már megértem. Mert megértem rá.....Köszönöm neked az újabb posztot, ami elgondolkodtat, ráébreszt, hogy mi jó úton járunk, hagyjuk egymás terét békében, elfogadjuk egymást és összekoptunk.
VálaszTörlésEgy hete takarítottuk ki férjemmel a padlást, és a 10 év alatt felgyűlt lim-lomot selejteztük. Én imádok szortírozni, egyfajta flow élmény számomra a rendrakás, takarítás, lomtalanítás, a kupacolás (egy kupac a szeretetszolgálatnak, egy kupac a vaterára, egy kupac a szemétnek, egy kupac az ismerősöknek felajánlás), a munka végeztével a nyugalom, ami elkap, hát az valami belső béke. Utálom magam körülvenni iszonyú sok tárggyal, gyerekkorom redukált tárgyi világa is benne van ebben az érzésben, ezt hozom magammal, édesanyám nevelése, hogy tárgyakhoz nem ragaszkodunk, csak emberekhez :) és akkor 15 éve egy boldog házasságban, ahol a másik fél a tárgyakat gyűjti maga köré :) nehéz volt az elején mind2őnknek, de kompromisszummal a házban a szortírozás az én feladatom, a padlás az ő gyüjtőhelye... most először 10 év után a segítségemmel rendet raktunk ott is. Azt hiszem neki is jól esett. Természesetesen én is kötöttem közben kompromisszumot, hogy mindent nem dobunk ki vagy ajándékozunk el. Van ami számára az életbe való kapaszkodást jelenti, és én ezt most már megértem. Mert megértem rá.....Köszönöm neked az újabb posztot, ami elgondolkodtat, ráébreszt, hogy mi jó úton járunk, hagyjuk egymás terét békében, elfogadjuk egymást és összekoptunk.
VálaszTörlésKöszönöm, Edit, így legyen még sokáig. :-)
VálaszTörlésAmi pedig a gyűjtögetést illeti: én is épp ezt próbáltam leírni. Nagyon sokfajta gyűjtögetés van (most inkább nem mennék bele, de érintettem már a témát a "Kincsek és kacatok" című bejegyzésben)és még pluszban ott a gyűlögetés is. :-)
Fú, de nehéz téma ez! Alapvetően nem vagyok egy gyűjtögető típus. Az elmúlt években sokszor költözködtem, valamint nem mindig a legideálisabb körülmények között laktam (kevés hely, kevés tárolóhely, stb.), amelyek során egyrészt lekopott egy csomó felesleges tárgy, valamint megtanultam -átmeneti időre legalább is- a tárgyaim nélkül élni. Ezzel párhuzamosan tudatosan nem is gyűjtögettem, hiszen úgysincs hova raknom. Rájöttem, hogy amikor vágyom valamire, hagyom pár napig pihenni a dolgot, aztán gyorsan elmúlik a vágy. Az elmúlt majd fél évben is gyakorlatilag egy fiókból éltem, ahol az aktuális ruháim voltak és tulajdonképpen jól megvoltam velük. A sok régi kacat engem megfullaszt. Néhány emlék persze kell, de minden egyes mozijegyet biztos nem fogok eltenni. A konyhában kifejezetten jól megvagyok mindenféle csodaedény és csodagép nélkül. Nem nyomtatok ki mindent az internetről és gond nélkül kidobálok mindent, amihez az elmúlt évben nem nyúltam hozzá. És annak ellenére, hogy tudatosan nem gyűjtögetek, még akkor is felgyűlnek kacatok, amiket aztán költözéskor kidobálok.
VálaszTörlésAztán, amit Szabó Lakás írt fentebb: hogy régen másoktól kaptunk ajándékokat, ma meg megvesszük magunknak a trendi kiegészítőket. Én sosem szerettem tárgyi ajándékot kapni, mert az esetek 99%-ában mindig valami nekem nem tetszőt kaptam (az ajándékozás kultúrája is megérne egy posztot), amihez olyan szinten nem volt közöm, hogy nem is értettem, miért pont nálam landolt az ajándék. Egyrészről vágyom, hogy legyenek körülöttem olyan tárgyak, amit kötök valakihez vagy valamihez, másrészt tényleg hidegrázást kapok az ajándékoktól, amiker kapok. Vágyom a múltra, a kötődésre, de úgy, hogy ahhoz legyen közöm, abban szerepeljek én is (és ne csak mint Gipsz Jakab).
A minimalizmusról: nekem mindig tele a fejem, csaponganak a gondolataim, tárgyi szinten ezért pont arra vágyom, hogy ne vonja el valami a figyelmemet. Legyen szellős, átlátható, egyszerű, praktikus. Ugyanakkor vágyom arra is, hogy a tér, ami körülvesz, körül is öleljen, mint egy nagymama, aki sokszor meséli el ugyanazt a történetet. Ennek az egyensúlynak a megteremtésében munkálkodom a környezetemben és a gondolataimban egyaránt.
Azt hiszem, ugyanabban a cipőben járunk, már ami a munkálkodást illeti. :-)
VálaszTörlésA néhány kitüntetett kincs / emlék igen fontos, az én 100-as listámon, ha volna, biztosan szerepelne pár. Vészhelyzetekben ezek is segíthetnek átmenteni magunkat a jövőbe. Nem is ezekkel a gondosan megőrzött kincsekkel van a baj, hanem a csak úgy felgyűlő kacatokkal, amik csak jönnek és jönnek, és jönnek...
Tavaly nyáron vettem egy 30 m2-es lakást, ami azóta is nagyon sok kihívás elé állít. Akkor találtam rá erre a blogra is, mert fanatikusan próbálok ötleteket szerezni, hogy, s mint tudnám úgy berendezni, hogy ne legyen zsúfolt, de legyen elegendő helyem. Az elmúlt 3/4 évben sikerült nagyjából berendezni, úgy hogy éppen elférjek.
VálaszTörlésAzóta úgy alakult, hogy párommal szeptemberben összeköltözünk az én lakásomba. Így most 2 háztartás tárgyait kell leredukálni egyre.
Mivel már most azon jár az agyam, hogy ezt hogyan fogjuk megoldani, rájöttem, hogy mennyi kacatom van. Mikor beköltöztem ide rengeteg ruhától és tárgytól meg kellett válnom, de látszik, hogy még így is rengeteg maradt. Mivel mindent elolvasok manapság, ami lakással kapcsolatos, így véletlenül rátaláltam Marie Kondo: Rend a lelke mindennek című könyvére. 2 nap alatt elolvastam. Az olvasottakon felbuzdulva kirámoltam a bugyis, zoknis, harisnyás fiókjaimat. És belekezdtem a felsőkbe is. Miután végeztem egy teljes nagy ikeás szatyor lett tele. Így rájöttem, hogy ha átnézem minden ingóságomat, és kiszelektálom, amire nincs szükségem, nem lesz probléma az összeköltözés. Már most sokkal jobban érzem magam, pedig még csak most kezdtem bele ebbe a nagy munkába.
Kitartást a nagy munkához és a letisztuláshoz! Nagyon izgalmas kérdés volna, hogy az új élethelyzet (és a vele járó kevesebb rendelkezésre álló hely) milyen tárgyakat tett kidobhatóvá, ami addig őrizhető kategóriába tartozott?
VálaszTörlésMarie Kondo elképesztő karriert futott be a rendszerezésben, számomra a személyes motivációja is irtó izgalmas, már kislányként is fanatikusan rámolt. Hát, hiába, szublimálni tudni kell, de ezzel gyorsan be is fejezem, mielőtt túlságosan elgondolkodnék rajta. :-)
Amit már biztosra tudok, hogy menni fog: törölközők, poharak, bögrék, evőeszközök. Sok konyhai eszköz, ami duplán lesz, és felesleges 2 garnitúra belőlük. Ezek a könnyebbek, mert nem kötődnek érzelmek hozzájuk. Viszont sok olyan tárgyam és kacatom van, aminek számomra nagy az eszmei értéke. Vagy valaha az volt. Ezek korábban megmenekültek, de most már menniük kell. Példa: Las Vegasból elhozott műanyag koktél pohár, úgy kb 40-50 cm magas. Meglátva felidéződik egy nyaralás emléke, de valljuk be hatalmas, és rengeteg helyet foglal, és most is egy szekrény alján fekszik. Mennie kell.
TörlésNem gondolnám, hogy minden amit Marie Kondo leírt teljes mértékben alkalmazható, vagy életszerű, de arra nagyon jó, hogy segítsen az embernek miként szelektáljon, és ne keressen kifogásokat, miért akarja az adott tárgyat megtartani.