Állítólag
a kedvenc évszakom a tél.
Október végén már alig várom a kopogó hideget és a
hosszú, beszélgetős estéket. Decemberben ki sem látszom a fahéjas-narancsos
hangulatból, na meg a máskor teljességgel vállalhatatlan giccses angyalokból és
csöpögős filmekből. Januárban pedig a szánkózásból, korcsolyázásból majd a
fánkevészetből.
Aztán
eljön a február közepe, és hirtelen minden megváltozik. Hiányozni kezd a fény. Kevés körülöttem a szín. Oltás ide vagy oda,
menetrendszerűen elgázol az influenza, ami egy takaros, rövid depressziós epizódban
végződik. Így
február végén már annyira utálom az állítólagos kedvenc évszakom, hogy nem
marad más hátra: mihelyst kisüt a nap, fogom a súrolószereket, a
kartondobozokat, és igyekszem kitakarítani a telet az otthonunkból.
Írmagja se
maradjon. A giccses angyalok, a fénytelenség, a színtelenség és a februári
depresszió is húzzanak jó messzire. Takarítok, selejtezek, rendszerezek,
rendezgetek ééééés: a családom legnagyobb megnyugvására: márciusra újjászületek.
Mert
a rend - Polcz Alaine gondolatait idézve - a káosz ellentéte. Egyfajta külső és
belső szervezőerő. Ezért kamaszkorban,
krízisben, nehéz élethelyzetekben, akut pszichotikus állapotokban (illetve az
influenzát követő minor depressziós epizódomban) a színvonala romlik, sőt, a
rendetlenség állandósul. Lelki állapotjavulás esetén pedig azonnal kezd
helyreállni, hiszen a belső káosz külső káosszal, a belső rend külső
rendezettséggel jár együtt.
És épp mivel a rend egyfajta külső-belső szervezőerő, a
rendrakás, rendszerezés erős terápiás hatással bír. Ha a környezetünket rendbe
tesszük, párhuzamosan mi magunk is rendeződünk: miközben megzabolázzuk a külső
káoszt, észrevétlenül kontroll alá vonjuk a bensőt is. Hát ezért kezdek én február végén-március
elején mindig nagytakarításba, még akkor is, ha a depim egyébként legszívesebben egy sötét sarokba ragasztana mindörökre.
A
közvélekedéssel ellentétben nem minden rend jó, mint ahogy nem minden
rendetlenség rossz. A rendnek ugyanis van formai és lényegi része.
A
formai rend a takaros felszínről szól, az esztétikumról. A lényegi rend pedig arról
tájékoztat bennünket, hogy a tárgyak elhelyezése
mennyire felel meg annak a célnak, amit szolgálnak, vagyis mennyire praktikus.
Jó rendetlenség az, amikor csak a formai rész sérül, viszont
a praktikum működik, vagyis amikor az összkép ugyan nem olyan klassz, mint a
magazinokban, de azért minden könnyedén megtalálható és használható. Rossz rend
esetén pedig ugyan minden tip-top, de ésszerűtlen, mert a praktikum teljesen a
háttérbe szorul.
A látszatot fontosabbnak tartók, általában a formai – rossz-
rend követői, míg a konvencióktól mentesebb életformát élők számára a lényegi
rend sokkal fontosabb. Na, őket aztán kemény dió konszenzusra juttatni egy
párkapcsolatban ugyanúgy, mint odahaza…
Tudattalanul ugyan, de mindnyájan rendelkezünk egy
személyes rend-beállítódással, vagyis különbözünk abban, hogy mit jelent
számunkra a rend és a rendetlenség. Lehet, hogy a
pár egyik tagjának például belefér a rendbe az élet megannyi árulkodó nyoma a
lakásban: a teáscsésze és a folyóiratok
az asztalon, a behurcolt gyerekjátékok a szőnyegen. A másiknak viszont ez már
maga az őskáosz. Ha nem tudatosítjuk személyes rend-beállítottságunkat, és
próbáljuk megérteni, hogyan alakult ki, milyen belső lelki szükségletek (pl.
nagy rendszeretés esetén bizonytalanságérzés) táplálják, képtelenek leszünk
letenni saját rend-szemüvegünket és toleránsan viszonyulni a másik környezeti
szokásaihoz.
Ugyanakkor
a rend és a rendetlenség oldalán egyaránt léteznek olyan túlzások, ahol a
tolerancia már nem játszik többé. A kontinuum egyik végén a kényszeres rend,
míg a másik végén az állandósult őskáosz található.
Az előbbi esetén a
folytonos pakolás és rendezés a környezeti kontroll érzéséhez juttatja a lakót.
Belső bizonytalansága ellenére a rend keretként összetartja, szorongásaival szemben pedig
erőforrásként szolgál, ugyanakkor a vele élők számára épp a kontroll miatt elviselhetetlen.
Az utóbbi, vagyis az őskáosz és társai pedig belső rendezetlenségről, válságról
tájékoztatnak. Fontos, hogy hasonló esetben lakótársként olvasni tudjuk ezeket a
környezeti jelzéseket, és alkalmazkodás helyett a pszichés „rendeződés” felé
segítsük a velünk élőt.
Akad azonban néhány kivételt képző eset is a
rendetlenségben.
A gyerekek territoriális rendetlensége,
noha állandó, egyáltalán nem tartozik a patológiák közé. Hiszen ők azért hagyják
szét dolgaikat, hogy jelezzék létezésüket, és helyet béreljenek segítségükkel a közös
élettérben. A gyerekei jövőbeni rendszeretete miatt aggódó szülő jobban teszi,
ha állandó pakolás helyett megpróbálja belátni ezeknek a jelzéseknek a
létjogosultságát, és lazít kicsit. Az
otthon, környezet szabad és szülővel közös élvezete sokkal fontosabb a gyerekek jövőjét tekintve, mint az állandó formai rendre nevelés.
A kreatívok megint egy speciális kategória
képviselői. Ők ugyanis az ötletelés és kidolgozás szakaszában, a kreatív felhő
mögül képtelenek a külvilágra fókuszálni, ugyanakkor az ihlet elvonultával
visszatérnek, és rendbe vágják környezetüket. Így rájuk elsősorban a hosszabb
rendetlen és rövidebb rendes szakaszok váltakozása jellemző.
Nagyon izgalmas megfigyelni, ki hol
rendetlen elsősorban. Még a legpedánsabbaknak is vannak gyenge pontjaik,
például egy fiók vagy egy szekrény, ahol minden összeborul időnként. Igazán
árulkodó, hogy hajlékunk melyik része hajlamosabb inkább a szétesésre. Ha
követtétek az otthon helyiségeiről szóló sorozatot, már tudjátok: a hálószoba a
párkapcsolat és az intimitás tere, a nappali a külvilághoz kapcsolódásé és a
szociális életé, a konyha a családi kapcsolatoké, míg a fürdőszoba az énképé, a
testképé. Így ha valaki elsősorban a
hálószobában nem bír rendet teremteni, érdemes elgondolkodnia, vajon milyen
megoldatlanságok, elakadások nehezítik párkapcsolati téren az életét.
De van, aki odahaza viszonylag
kiegyensúlyozottan rendes, míg a munkahelyén felismerhetetlenül rendetlen, csak
azért, mert a munkájában nincs a helyén.
A rend tehát érzékeny diagnosztikai mérőeszköz. Rögtön jelzi lelki
állapotváltozásunkat, nehézségeinket, elakadásainkat. Ugyanakkor külső-belső
szervezőerőként nagyszerű terápiás eszköz is. Segítségével kezünkbe vehetjük a
sorsunkat, egy kis rendrakás (hogy a takarításról most ne is szóljak) segít
visszanyerni a belső kontrollt egy-egy nehezebb időszak után.
Úgy gondolom, egyáltalán nem véletlen, hogy nagyanyáink és
anyáink épp a nagyobb ünnepek előtt láttak neki otthonuk rendezésének és
nagytakarításának. Ők így készültek fel kívül belül a közelgő ünnepre. A külső és egyben belső nagytakarítás már a közelgő rítus bevezető,
felkészülő szakaszaként funkcionált.
Közeledik a Húsvét, seprűre fel! :-) Adjunk teret az újjászületésnek otthonunkban
és saját lelkünkben is. Kezdjük egy alapos tavaszi nagytakarítással. Ígérem, a
terápiás hatás már közben utolér: helyére kerül, ami eddig hányódott,
kiselejteződik ami felesleges, megtalálódik az elveszettnek hitt, összerendeződik
az összerendezhetetlen. Szembenézhetünk a túl sokkal és a túl kevéssel,
segítségül hívhatjuk a mindig meglévőt.
Kitavaszodhatunk, és újra kezdhetünk.
Jövő hétfőn nem jövök, mert ünnepelek.
Most pedig ezzel a
kivirágzott postaládával kívánok mindnyájatoknak áldott Húsvétot, és boldog-boldog újjászületést
kint és bent egyaránt. :-)