OTTHONTERÁPIA: HÁLÓSZOBÁK

A világ legnagyobb részén úgy indul az emberek napja, hogy kikászálódnak az ágyukból. És úgy fejeződik be, hogy lefekszenek ugyanabba az ágyba. De a hálószoba és benne az ágy nem csak a napjainkat keretezi, hanem az életünket is.

Hagyományosan itt foganunk, itt születünk, és itt halunk meg. A születésünk és a halálunk között pedig ide vonulunk vissza, ha betegek, vagy ha fáradtak vagyunk. Az esetek zömében itt szeretkezünk, itt fogannak gyermekeink, akiket később gyakran itt szoptatunk.  A külvilág elől rejtve itt történik velünk szinte minden sorsfordító életeseményünk.

Nem csoda, hogy a hálószobákat az intim szféra területeiként tiszteljük. Alvás, betegség és szeretkezés közben kiszolgáltatottak, önvédelemre képtelenek vagyunk, ezért olyan fontos számunkra, hogy a hálószoba otthonunk viszonylag belső és védett részén helyezkedjen el, sőt a biztonságérzet megszerzése érdekében akár még a beáradó fény pozitív hatásairól is hajlandóak vagyunk lemondani. 

A hálószobák jellegét meghatározza a lakók családszerkezete. Az egyedülálló és gyermektelen lakók hálószobája általában kevéssé különül el a lakás többi terétől. Ahol viszont több generáció él egy fedél alatt, az intim szféra biztosításának, így a hálószoba elkülönülésének jelentősége megnő. 

Sokat elárul a belső családi határokról a gyerekek belépési joga a szülői hálószobába. Vannak olyan, rigidebb határokkal bíró családok, ahol a hálószoba ajtaja éjszakánként kulcsra záródik a gyerekek előtt, míg máshol az aprónép minden éjjel a szülői ágyban alszik az elmosódottabb határok következményeként. 

Melyik megoldás a helyes? Olyan gyakran kérdezik tőlem. 

Én itt is az arany középútra esküszöm: jó, ha a kisembereknek van saját ágyuk, ami keretezi életüket. Ahonnan reggel felkelhetnek, ahová este lefeküdhetnek, és ahol megtanulhatnak megküzdeni a szörnyeikkel. Ugyanakkor micsoda megkönnyebbülés belépni a szülői háló biztonságába, amikor azok a bizonyos szörnyek éjszaka akkorára nőnek, hogy egyedül már elűzhetetlenek. A prepubertásban úgyis eltűnnek majd maguktól, és velük együtt a szülői háló ajtaján kaparászó gyerekkezek is…

Ha megpróbálnánk a pszichológiai problémákat szétosztani otthonunk helyiségei között, szerintem a hálószoba kapná a legtöbbet. Ide költöztetném a szexuális nehézségeket, az alvási zavarokat, a párkapcsolati problémákat, a szorongásos zavarokat stb. Egyszóval mindent, ami az intimitással és a nyugalommal, a párkapcsolati és a belső békével kapcsolatos.

A hálószoba térbeli megoldásai árulkodhatnak ezekről a problémákról. Az ágymegoldások például a lakók közti kapcsolat minőségéről. A skála széles: a szoros intimitásról mesélő egytakarós franciaágytól a két különálló ágyon át egészen a külön férfi-női hálóhelyiségekig terjed. 

De az ágymegoldásokon kívül a hálószobába bekerülő dolgok is sok mindenről mesélnek. Az elektronikai felszerelések, a dolgozósarok kialakítása stb. mind a hálószoba elsődleges pszichológiai feladatának, a pihenésnek és az intimitásnak a teljesülését nehezítik meg azáltal, hogy elterelik magunkról és egymásról a figyelmet, és beengedik a világot a legintimebb, legvédettebb helyünkre.

Számos kutatás talált összefüggést a hálószoba berendezése és elsődleges funkciói (az alvás és a párkapcsolati intimitás) minősége között. Azokban a hálószobákban, amelyek telezsúfolódtak egyéb tárgyakkal (például edzőeszközökkel, számítástechnikai és elektronikai gépekkel, munkavégzéshez szükséges tárgyakkal, kisállat fekhellyel stb.), a lakók nagyobb arányban küzdöttek alvási és párkapcsolati nehézségekkel, mint azokban, ahol a fő berendezési tárgy továbbra is elsősorban az ágy maradt.  

Ne értékeljük tehát le otthonunknak ezt a helyiségét, annak ellenére se, hogy elsődlegesen „csak” éjszaka használjuk „csak” pihenésre és regenerálódásra. Nélküle ugyanis nehéz volna nap, mint nap újra „csatasorba rendeződni” és teljesíteni. Kell egy hely, ahol saját magunk lehetünk, ahol olykor széteshetünk atomjainkra, hogy aztán újra összerendeződhessünk és elindulhassunk új célok elérése érdekében.

Ráadásul az ágyunk legintimebb territóriumunk is egyben. Saját helyünk, így gyakran saját identitásunk alapszimbóluma. Saját „tárolóhelyünk”, amire óriási szükségünk van ahhoz, hogy vinni tudjuk életünket, és el tudjuk magunkat helyezni a világban. 

Otthonlátogatások során nagyon sokféle hálószobában jártam már.  Két szempont szerint tértek el egymástól elsősorban: egyrészt, hogy mennyire tisztelték a hálószoba elsődleges funkcióit (az alvást, a feltöltődést, az intimitást), másrészt, hogy mennyire jelentettek biztonságot lakóiknak. 

Legérdekesebb hálószoba-élményem egy frissen felújított lakásban szereztem, ahol a tulajdonos lelkesen vezetett körbe megújult és újrabútorozott otthonán. Minden friss volt és lendületes, szemmel láthatólag a bútorok nagy része lecserélődött. Talán nem véletlenül, hiszen a lakó (egy nagyobb cég sikeres felsővezetője) életközépi válságával párhuzamosan, mintegy annak térbeli leküzdési módjaként találta ki magának az otthonfelújítás-projektet. Munkájában, párkapcsolatában, anyaságában egyaránt megkérdőjeleződött saját maga számára, szerette volna újrahúzni főbb szerepeit, újratervezni életét, és a lakásfelújítással kezdte a változtatást. Lett azonban a lakásnak egy pontja, amihez nem nagyon nyúlt. Saját hálószobája volt az. Itt meghagyta az eredeti bútorokat, a dekoráción sem változtatott. Az ajtót ugyan kivetette, hogy újat csináltasson a helyére, de az akció "valamiért" mégsem sikerült. Hónapokkal a felújítást követően is ott tátongott saját hálószobája ajtótok és ajtó, vagyis a privát szféra védelme, a biztonság és az intimitás legkisebb élménye nélkül.

Beszélgetésünk során később kiderült, hogy válságterületein is hasonlóan, határok nélkül működött. A cég, csaknem felnőtt lánya, partnere bármit rápakolhattak, ő megcsinálta. Erősen kizsákmányoló kapcsolatokat épített maga köré hosszú évtizedek alatt, nem csoda, hogy 40-en túl nem találta már saját magát sem bennük, sem az életében. Működéséből, mint ahogy felújított lakásából is hiányzott a hálószoba ajtó: a belső szféra, az intim határok védelme. Hozzá bárki begyalogolhatott és használhatta. Önismereti munkájának később ez a hiányzó ajtó vált alapszimbólumává.

képek: itt , itt , itt , itt és itt