OTTHONTERÁPIA: GYEREKBIRODALOM

Nincs az otthonoknak még egy helyisége, ami annyira összetett és izgalmas volna, mint a gyerekszoba. Teljesen odavagyok érte, elsősorban azért, mert pont olyan, mint Hermione varázslatos táskája a Harry Potter utolsó részéből: bár kívülről nem látszik, de minden belefér. 

Egy gyerekszoba egyszerre nappalija, hálója és dolgozója lakóinak (miniatűr lakás a lakásban), párhuzamosan akár több kisember igényét is képes kielégíteni, és bármelyik pillanatban kész az átváltozásra. Ha a szükség úgy kívánja, szobából egykettőre várkastéllyá, dzsungellé, tengerré, lovas tanyává vagy űrbázissá lényegül.  Mert a gyerekszoba egy varázslatos, képzelet, játék és alkotás lakta hely, már ha minden jól működik. 

És nagyon fontos, hogy jól működjön, mert később az lesz életével elégedett, hivatásában elmélyült és boldog felnőtt, aki gyerekként játék közben képes volt teljesen átadni magát az őt körülvevő világnak. 

A gyerekszoba a polgárosodás vívmánya, elterjedése szorosan összefügg a gyermekkor elismerésével. Éppen ezért megléte vagy hiánya az anyagi jellemzőkön túl jelezheti a gyermekkor, a gyermekek igényeinek elismerési szintjét egy családon belül. 

Mindig nagyon elszomorodom, amikor olyan otthonokkal találkozom, ahol ugyan vannak használaton kívüli „lomos” szobák, külön gyerekszoba mégsem kerül kialakításra. Vagy ha igen, akkor esetleg egy icipici helyiségben, míg a szülői háló a lakás másik végében sokkal nagyobb teret birtokol. És mindig nagyon örülök, amikor azt látom, hogy külön gyerekszoba kialakítására ugyan nincs lehetőség, de a közös térben teljes jogúan megjelennek a gyerekdolgok is.

A gyerekszobák terjedésre hajlamos helyiségek: játékai, mozdítható berendezési tárgyai előszeretettel jelennek meg az otthon egyéb tereiben is. A gyerekholmik lakáson belüli térhódítása, illetve a gyerekszobában uralkodó rend jelzi a gyerekek családon belül betöltött szerepét. 

Ha a gyerekszobában elvágólagos rend uralkodik, és a kiszivárgó gyerekholmik gyorsan visszatoloncolásra kerülnek, akkor esélyes, hogy a szülői elvárások, igények túlzott érvényesítésének esete forog fenn. Míg amikor a gyerekholmi az egész otthont beteríti és a gyerekszobát is konstans csatatérré változtatja, valószínű, hogy a határkijelölés a család kis hercegével vagy hercegnőjével szemben nehezére esik a szülőknek. 

A gyerekszoba a gyerekek fejlődése miatt általában a leggyakrabban átalakuló helyisége egy otthonnak. 

Kezdetben a csecsemő optimális környezete maga az anya. Hiszen a felegyenesedett járás egyik evolúciós következményeként az embergyerek koraszülöttként jön világra. Elmondhatatlanul száműzöttek és kiszolgáltatottak vagyunk születésünkkor. Nem a forgókkal, csipogókkal és gyönyörű textilekkel felszerelt babágyra van szükségünk, hanem a túl korán elvesztett anyai közegre: az illatára, a szívhangjára és testmelegére. Minél többször és minél hosszabban.  

Később, amikor már képesek vagyunk fogni, nyúlni, kapcsolódni (vagyis a tárgyakon keresztül is felfedezni a világot és saját magunkat) fontossá válik a fizikai környezet is. De az anyai közelség igénye még jó darabig fontosabb, mint a saját szobáé. Játszani még kisgyermekkorban is a szülők közelében esik csak jól, és bizony éjszaka sem könnyű távol lenni a biztonságuktól. Éppen ezért nagy áldás, ha a nappaliban, vagy konyhában is lehet egy játszósarok, vagy ha a gyerekszoba maga kapcsolódik a nappalihoz.

Gyermekkorunkban jóval több időt töltünk a minket körülvevő tárgyak, dolgok társaságában, mint számunkra fontos személyekkel. A tárgyak nem csupán "ártalmatlan játékra" alkalmasak, alapfogalmainkat, alapélményeinket is tőlük szerezzük, mert a játék igen fontos tanulási folyamat.

Először a segítségükkel tanuljuk meg körülhatárolni saját testünket. Majd megtanuljuk, milyen a kemény, a puha, a hideg, a sima, a szúrós, a közeli, a távoli, a kicsi a nagy, a színes stb. Kisgyermekkorban identitásunk építésében is nélkülözhetetlenek, például a lányok a babázáson keresztül (is) építik női identitásukat és a hozzá tartozó szerepeket. Éppen ezért nagyon nem mindegy, milyen (játék)tárgyak vesznek körül bennünket. És ebben a szülőknek fontos kapuőri feladata van.

Manapság szinte minden gyerekszobát elborítanak a játékok. Ha a szoba közepére egy kupacba össze kellene hordani a gyerekszoba játékait, meglepődnénk, mennyi minden zsúfolódik ott. Pedig ahhoz, hogy a gyerekszoba varázslatos: képzelet, játék és alkotás lakta hellyé váljon, egyáltalán nincs szükség sok játékra. Épp ellenkezőleg: a játékszerek nagy száma ugyanis folytonos választási és váltáskényszer elé állítja a kis lakót, ami megakadályozza a hosszú, elmélyült játékfolyamat kialakulását, a flow megélését.

Mélyen egyetértek az Egyszerűbb gyerekkor című könyv szerzőjével, aki szerint, ha boldogabb, igazabb gyermekkort szeretnénk biztosítani gyermekeink számára, egyszerűsítsük le. Például felezzük meg a gyerekszoba játékmennyiségét. Majd ismételjük meg a felezést. Újra és újra.  Mentsük meg gyerekeinket a stimulatív játékoktól: vijjogásra és villogásra a túlingerelt világunkban egyáltalán nincs szükségük. Szabadítsuk meg őket a fejlesztő játékok hadától is, hiszen ezek inkább a mi szülői aggodalmunkról szólnak, az igazi játéknak nem lehet köze az előmeneteli lehetőségekhez.  Csomagoljuk el a túlságosan kidolgozott, csak rendeltetésszerűen használható játékokat is, mert megölik a kreativitást, hiszen nem hagynak lehetőséget arra, hogy a gyermeki képzelet átformálja őket. A sérült darabokat sincs miért tovább őrizgetni.

Maradjanak meg azok, amelyek bármivé képesek átváltozni egy játék során, amelyek nem korlátozzák gyermekünk kreativitását, a képzelet szárnyalását, nem szűkítik le játéklehetőségét. Nem állítják rá egy kizárólagos pályára, hanem engedik kipróbálni és megélni saját fantáziáját és belső tartalmait. Amelyek szabadon hagyják számára a teret és a terepet. 
Egy színes kendőkkel teli doboz például eljátszható történetek és megeleveníthető világok végtelenjét rejti magában. A kendőkből lehet sátrat építeni, vagy királyi/hercegnői palástokká, sőt láthatatlanná tevő köpennyé is válhatnak. Repülő szőnyegként mesés tájak felett repítik a rájuk ülőt, de ha a szükség úgy kívánja, egycsapásra óceánná alakulnak, a hetek óta hánykolódó tutajjal és azzal a bizonyos lakatlan szigettel a közepén...

Képek: itt , itt , itt, itt, itt, itt