Hosszú hónapok készülődése után egy közelgő fotózás - amelyről majd mesélek - rávett arra, hogy befejezzem végre az előszobánkat.
Így nézett ki az előszoba, amikor először beléptem a házba... Impozáns, de kiaknázatlan. :)
Beköltözésünk előtt fehérre festettük a falait, leszedettük a réz korlátot, de a többit hagytuk annyiban. Vártam az ihletre...
... ami egyszer csak megérkezett. Azt már a legelejétől tudtam, hogy mit fogok csinálni, de nagyon nehezen szántam rá magam a dolog melós részére. :)
A lábazatot fehérre festettem (egy réteg Otex, 3 réteg fehér Trinát Aqua selyemfényű zománc), kis visszacsiszolással antikoltam, hogy ne legyen olyan steril. Az eredeti réz szőnyegrudak a pincében várták sorsuk jobbra fordulását, így kérdés nem fért hozzá, hogy érkezik a szőnyeg.
Sokat gondolkodtam, hogy milyet válasszak, és mindig visszakanyarodtam a sztenderd megoldáshoz: legyen piros. Kiderült, hogy a DivanoDesign-nál (
ITT) raktárról lehet kapni pont olyan méretű futót, ami nekem kell. A két rézbütyök között pont 117 cm a táv, éppen annyi, mint amilyen széles az ott kapható futószőnyeg. Lehet, hogy ez valami sztenderd?
(Zárójelben jegyzem meg, most nem azért hogy reklámozzam őket - pedig de, mert annyira jó fejek voltak - itt olyan zseniális padlószőnyeggel találkoztam, ami teljes mértékig szennytaszító. Ha kiöntesz egy pohár kakaót a
kukoricaszőnyegre, szépen felmosod, és annyi, foltmentesen tiszta lesz és erre garanciát is vállalnak. Ráadásul ezek a szőnyegek olyan puhák, mint a ma született bárány bundája, és csodálatos színekben kaphatóak.)
Na, de visszakanyarodva a mi témánkhoz... Én a vonzó kínálatból végül egy meggypiros
kókuszrost szőnyeget választottam (5,5 métert 6000 Ft/m-ért), aminek az az előnye, hogy teljesen adalék és vegyszermentes az előállítása, így a lehető legkevésbé környezetszennyező, természetesen érdes felülete pedig csúszásgátló, így kifejezetten lépcsőre ajánlják. Dolgoztam már vele, és minden megrendelőm imádja. Két oldalú ragasztóval rögzítettem a végeket, a hajlatokban pedig a rézrudak tartják.
A szőnyeg már önmagában eléggé feldobta a teret, de én a fejembe vettem, hogy drámai hatást szeretnék kelteni, ezért kontrasztos függönyt, például kéket fogok választani. Az
Ikea Sanela bársonyfüggönyt nagyon sok lakásba beterveztem már. Az egyik legdrágább az Ikea függönykínálatából, de ha úgy nézzük, hogy a 17.990 Ft-ért kapsz 6 méter anyagot megvarrva, integrált függönykarikákkal, akkor rájössz, hogy 3000 Ft/m-ért sose jutsz bársonyhoz, nemhogy megvarrva...A felakasztáshoz egyszerű fehér rúdkarnist fúrtam fel az ajtó fölé.
A kovácsoltvas kis lámpácskát is mindenképpen lecserélni szándékoztam. Valami nagystílűre, hogy fokozzam a színházi hatást... Hosszas keresés után bukkantam erre a gyönyörű csillárra az OLX-en, 35.000 Ft-ért. A Falk Miksa utcai régiségboltokban ilyet minimum 150.000-ért kapsz meg, szóval jó boltot csináltam. Miután egy lakótelepi lakásból hoztam el, kellett vennem rá extra láncot és arany színű kábelt is. Ezekért 4000 Ft-ot fizettem a kedvenc csillárosomnál, aki mindig nagyon segítőkész (VI. kerület, Dessewffy u. 47.), majd saját magam összeraktam őket a lámpatesttel.
Van egy csomó festményünk, amelyeket odapróbáltam a falra, de mindegyikkel túl komolyan és túl zsúfoltan hatott a tér. Végül arra jutottam, hogy 2-2 viszonylag kisebb méretű képet fogok felakasztani, stílusukban pedig modernet keresek, hogy oldjanak valamit a klasszikus hangulaton. Színek alapján keresgéltem grafikákat az Interneten, képszerkesztő programmal kicsit feljavítottam őket (és Rézi kutyánk feje is előkerült...), hogy A4-es méretben ne legyenek pixelesek, majd itthon vastag papírra nyomtattam a végeredményt. 4 db aranyszínű
Ikea Virserum paszpartus képkeretben akasztottam őket a falra (2.990 Ft/db).
És ilyen, az előszoba, amikor világít a csillár...
Az előszobaprojekttel kivégeztem az összes helyiséget a lakásban. Innentől már csak kisebb munkálatokat fogok végezni. Azt hiszem ezzel el is jött az ideje, hogy összefoglaljam a tapasztalataimat az új életünkről.
Egyszerűen imádok hazajönni… Igaz, hogy mindent megszokik az ember, de én a hatalmas szobákban sétálgatva időről időre rácsodálkozom, hogy olyan itt, mintha egy filmben lennék. :)
Ahhoz, hogy megvalósítsuk az álmunkat, és régi villában lakhassunk, egyfajta paradigmaváltásra volt szükségünk… Ki kellett adni a lakásunkat, és találni egy bérleményt, amely megközelítőleg hasonlít az elképzeléseinkre, és árban is megengedhetjük magunknak a befolyt bérleti díjból. Kellett egy elhatározás, tettrekészség, de legfőképpen át kellett programozni az agyunkat és el kellett engednünk azt az alapvetést, hogy csak és kizárólag saját tulajdonra költ az ember, minden más kidobott pénz. Nem. Mi itt életminőségre költünk, és ha azt tekintem, milyen hosszú távra tervezünk, akkor ez egyáltalán nem sok. Az ingóságokat vihetjük magunkkal tovább, a lényegi munkákat magunk végezzük, egy-két apróságon kívül szinte csak festékre költünk.
Sok a kompromisszum persze: egy high-tech lakást hagytunk magunk mögött (kandallóval, fal fűtés-hűtéssel, pöpec, vadi új konyhával és fürdővel (
ITT), cserébe viszont megvalósítottuk egy álmunkat, és ennek minden percét kiélvezzük…
Remélem, sokáig lesz alkalmunk itt élni!
(A lakásról írt többi poszt
ITT)
