El se hiszem! Már két éve , hogy minden áldott nap (na jó, a vasárnapokat leszámítva) posztolok egyet (-kettőt) ide, a Térkultúrára. Egy-két elhanyagolható mélypontot leszámítva mindig nagy lelkesedéssel és örömmel írok, vagy szépítgetem az oldalt.
Iszonyú sokat köszönhetek a blogolásnak, pedig minden teljesen véletlenül indult: csak egy olyan felületet kerestem az Interneten, ahova gyorsan fel tudom pakolni a fényképeimet (referenciáimat), és ahol egyszerűen elérhetőek. Így utólag vicces belegondolni, hogy milyen nyögve-nyelősen jöttek az első mondatok: zavarban voltam. Ugyan a kutya se olvasta, amit írtam, de rém feszélyezett, hogy akárki belenézhet (ha volna róla fogalma, hogy létezik az oldal...). Na, de gyakorlás teszi a kontárt, én ugyan nem érzem, hogy esterházys mélységekbe, vagy magasságokba léptem volna, azért néhányan kedvesen biztattatok, hogy legalább természetes a hangvételem. Igyekszem.
Nehéz műfaj ez, a szavak kerekítése időnként vérverítékkel történik, a képek ugyanis sokszor önmagukért beszélnek, a szart passzírozni pedig nem szeretem (kifejezetten kiráz a hideg az olyan megfogalmazásoktól mint, hogy "teremtsünk barátságos hangulatot néhány párnával és mécsessel"...). Szóval nézzétek el nekem eztán is, ha időnként szófukar vagyok.
Igaz, máskor meg beindul a szabad asszociáció, és a lakberendezéstől meglehetősen távol kötök ki. Ilyenkor sokszor félreértenek. Sajnos mindig elfelejtem, hogy "papíron" nehezen jön le az irónia, én legalábbis nem tanultam, hogy lehet ezt egyértelműsíteni. Így megvádoltak már azzal, hogy utálom a kutyámat (... mert dögnek neveztem), vagy rasszista-antiszemita vagyok (amikor azon morfondíroztam, manapság melyik nemzet imázsa a legellenszenvesebb), vagy kommunista, amiért nem rajongok Makovecz munkásságáért. Megvádoltak már magyar ellenességgel, mert gyanúsnak véltem a hasonlóságot egy hazai tervezőnő díjnyertes széke, és egy mexikói tervező szintén díjnyertes alkotása között (sőt, ebben az ügyben életemben először még ügyvédi felszólítást is kaptam, amire tulajdonképpen büszke vagyok, hiszen ezek szerint számít, hogy mit gondolok...:)), és szememre vetették már a korrektség hiányát, mert megírtam saját tapasztalatomat egy népszerű magyar étterem pocsék kiszolgálásáról.
Bár kicsit elkeseredem, amikor támadás ér, de arra jutok, hogy igazából ez jogos: ha keményen megmondom a véleményemet, nem lehetek mimóza széplélek, nekem is állnom kell a kritikát. Arccal, névvel (és minden elérhetőségemmel) vállalom a véleményem, eszem ágában sincs általános érvényű igazságnak kikiáltani, amit gondolok. Ez egy blog, az én szubjektív véleményemmel. Lehet egyetérteni, vagy egyet nem érteni (soha nem moderáltam még a kommenteket), de nem lehet számon kérni rajtam, hogy mit és hogyan látok/gondolok.
Egyébként így utólag visszanézve meglep, hogy milyen kevés kritika ér, ami nagyon meghat. Aggasztott, hogy miképp reagálnak majd munkásságom azon részére, amelyet itt kiteszek a kirakatba, de csupa pozitív megnyilvánulásban volt részem, köszönöm! Különösen szeretem, amikor kommenteltek, bármilyen témáról legyen is szó, mert visszajelzést kapok arról, mit (nem) szeretnétek látni a jövőben. Ezért készült - a szótlanabbaknak/bátortalanabbaknak - a "gáz" és "menő" rubrika is, pipálgassatok továbbra is, légyszi!
És akkor - talán eluntátok már a "regényemet" - még szeretnék egy rövid kis számvetést készíteni arról, hogy mi is történt az elmúlt két évben, és mi mindent köszönhetek ennek a blognak.
- Írtam összesen 878 bejegyzést (a maival együtt). Egyetlen napot sem hagytam ki (a legalizált vasárnapi pihenőket leszámítva).
- 1338 komment érkezett ezekre a bejegyzésekre. KÖSZÖNÖM!
- 2010. január 3. volt az első olyan nap, amikor teljes statisztikát néztem az oldalra, aznap volt 48 egyéni olvasóm, akik összesen 139 oldalt töltöttek le. :)
- 2011. november 28-án este 10-ig (amikor ezeket a sorokat írom) volt 625 egyéni olvasóm, akik 1292 oldalt töltöttek le.
- A blognak köszönhetően felfigyelt lakásunkra az Ikea Family Magazint készítő August Media (Londonban), és egy soktagú stáb érkezett Magyarországra, hogy két napos munkával kifotózza lakásunkat a 2010 téli Ikea Family Magazin számára, amely aztán 22 országban
jelent meg.
- Rendszeresen írok az Otthonok és Kertek magazinnak.
- Heti rendszerességgel jelentkező lakberendezési műsor
állandó vendége lehettem a Rise fm-en (amelyet nagy szívfájdalmamra a sok egyéb irányú elfoglaltságom miatt kénytelen voltam abbahagyni...)
- A Ti szavazatotoknak is köszönhetően 2010-ben
elnyertük - a Bertóty Eszter barátnőmmel/kolléganőmmel és Nikoletti Sári húgommal közösen készített "varázsszekrényünkkel" - az OTP és a Budapest Tavaszi Fesztivál közösen indított Kreatív Kirakat c. pályázat közönségdíját.
- Folyamatos meghívást kapok izgalmas eseményekre, pályázatokra, kiállításokra, stb.
- Lakberendezek ezerrel.
- 9 blogger kollégával/kolleginával elindítottuk a
dekooder c. életmód és trendmagazint.
- És a legfontosabb: sok új embert ismertem meg, és új barátokra is akadtam. Néhányat mindenképpen megemlítenék közülük: Noémi (
kedvenc otthon), Ben (
ágy-asztal-tv), Tibi és Laci (
manzárd café), Anita (
insprirációk), Kinga (
szoba kilátással), Aletta (
hna design), Melinda (
térformáló magazin), Viki (dizain - a blog sajnos átmenetileg nem működik).
Biztos kihagytam egy csomó mindent... Mindegy, a lényeg úgyis ez:
KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASSÁTOK A BLOGOMAT!
És tartsátok meg ezt a jó szokásotokat... Igyekszem tenni róla, hogy rajtam ne múljon.
Minden nap, ahogy szoktam.
Két napja, hogy egy kedves ismerősöm megkérdezte nem tudom-e, hol szerezhet be egy bizonyos pöttyös tapétát, amiről fényképet is küldött. Közölte, hogy nem tud nélküle élni...:) 
A végére egy kihagyhatatlan grátisz: ez a barokk komód pöttyösen zabálnivaló. Csak abban reménykedem, hogy utángyártott, és nem az eredeti intarziát mázolták le...
Forrás: itt, itt, itt, itt, itt és itt
