Art Deco 36m2-en

Az újlipótvárosi 36m2 lakás munkálataihoz már akkor hívtak, amikor a térszervezés koncepciója már kialakult, ám a tulajdonos és a kivitelező nem tudtak megbirkózni a problémával, miként oldják meg a feljárást az alvó galériára. A fal mellett ugyanis épp egy kéménypillér állta el az utat.
A probléma megoldásáról már korábban írtam, egy két oldalról cd és könyvespolcként funkcionáló matrózlépcsőt állítottunk a térbe.
Most végre fotózható állapotba került a lakás, és már igazán csak az utolsó simítások hiányoznak.Amikor először beléptem a házba, majd a lakásba, elhagyta a számat az "art deco"... Soha még ilyen nyitott fülekre nem talált egy kezdeti elszólásom, ezzel el is dőlt a berendezés fő csapásiránya. A szó igazán jó értelmében vett konzervatív értékrenddel megáldott fiatal sebész tulajdonos mint kiderült, elve rendelkezett néhány stílusba vágó tárggyal, és a megbeszéléseinket követően - velem együtt - lázas kutatásba kezdett az egyes aukciós oldalakon.
Bár én a lakás apró méreténél fogva valami nagyon világos, inkább színes, modernebb irányvonalat követtem volna enyhe art deco beütéssel, végül Gábor, a tulajdonos "nyert", és a klasszikusabb vonal, valamit a barna tónusok kaptak erősebb hangsúlyt. Minden részleten úgy háborúztunk, mint egy régi házaspár, és utólag megbeszéltük, hogy mindketten nagyon élveztük ezeket a csatákat.Miután a konyha a nappaliba került, arra törekedtem, hogy minél kevésbé érződjön a jelenléte. Funkcionálisan a maximumot kellett nyújtania, mert Gábor szeret főzni, és szokott is, hangulatában viszont a lehető legjobban integrálni szerettem volna a lakótérbe. Ezért a nappali egyik falát teljes egészében bebútoroztuk, ahol az alsó szekrényben tett magassági ugrás jelzi csak a konyha végét. A legnagyobb harc talán a bútor színe körül zajlott. Gábor ragaszkodott a wenge árnyalathoz, én meg ezer alternatívát kerestem rá. Végül beadtam a derekam, elvégre mégiscsak az ő lakása...:) És elégedett vagyok az eredménnyel. Tényleg meleg hangulatú, bár tölggyel is megnézném...
Miután aprócska lakásról van szó, a költséghatékonyság kiemeltem fontos volt. Egyértelmű, hogy a tulaj nem itt fog megöregedni, és - remélhetőleg - még középtávon is kinövi a teret. Bár bizonyos részletekben egyikünk sem volt hajlandó kompromisszumot kötni, ilyen például a minőségi tapéta és bútorszövet, vagy a tömör tölgy lépcső, sajnos a beépített bútorok frontja és az eredetileg kőre tervezett pult "áldozatául estek" a keretnek. Én mégis úgy érzem, hogy a minőségi kiegészítők végül átvették a hatalmat a lakáson.A fürdőszobába, miután mérete még a kicsinél is kisebb, eredetileg fehér és nagyon kis osztású burkolatot terveztem. De mit tegyen a lakberendező, ha a tulaj halálosan beleszeret két 30x60-as lapba és egy barna üvegmozaikba? Bár épp csak egy keskeny mosdó, egy felültöltős mosógép, meg egy zuhanyzó fér el, nem lett nyomi a tér, sőt kifejezetten elegáns. Csak itt ez most nem nagyon látszik, mert képtelenség fotót készíteni róla! :)Egyáltalán nem érződik a lakáson az apró mérete. Sikerült helyet szorítani egy külön alvótérnek, alatta egy gardróbszobának, ahol a zongora (!) is kényelmesen elfér, ráadásul mindkét helyiség külön ablakkal rendelkezik. A lakást Gábor elképesztő állapotban vette át. Mindent fel kellett robbantani, és a téglától újjá építeni. Köszönhetően a maximális körültekintésnek ár kérdésben (csomó minden külföldről érkezett, például a két szárnyú üveg zuhanyajtó, vagy időnként parkolókban találkoztunk gyanús alakokkal, esetenként furcsa raktárakba tévedtünk), végül a felújítás - az összes munkálatot, az új bútorokat, az áthúzott kanapét, a lámpákat és mindent beleszámítva - 3,5 millió forintból készült el. Szinte el se hiszem...:)