2011. augusztus 26., péntek

NYC: randi egy Michelin csillaggal

Nem nagyon vertem eddig nagydobra, de ezt a hetet New Yorkban töltjük. Sétálunk, shoppingolunk és nagyokat eszünk. Tudtátok, hogy NYC-ben (a 2010-es listát nézve) 43 egy, 6 kettő és 5 három csillagos étterem van ? A nagy számok törvénye alapján ez nem is olyan meglepő, a 19 ezer helyből ennyinek illik betalálnia.Mi tegnap a Public-ban jártunk. Nem veszem el Jókúti kolléga kenyerét (akinek ezúton is gratulálok a Goldenblogon elért előkelő - bár még némileg homályos - helyezésért), nem fogok étterem beszámolót tartani. Az igazi indok persze inkább az, hogy Danival majdnem elváltunk, amikor elkezdtem fotózni az ételeket, mert szerinte ez rém pronyó... Szóval maradjunk inkább csak annyiban, hogy k.va jót ettünk! Ilyen költeményeket szolgálnak fel (fotó a webről...:))Ami miatt - szerény fotóalbumom ellenére is - meg akartam Veletek osztani ezt a tegnapi élményt, annak inkább "térkulturális" vonatkozása van. Az otthoni példa (és az eddigi külföldi tapasztalataim) mind azt sugallták, hogy a csillagos éttermekben 1. legyen halálos csend, 2. az enteriőr legyen mérsékelten unalmas, nagyon elegáns, nehogy a legapróbb nüansz is elvonja a figyelmet a fő attrakcióról: az EVÉSRŐL.Szeretnék szólni az eddigi magyar sikereken felbuzdult Michelin csillagos éttermet nyitni tervező chefeknek, befektetőknek, hogy mindez NEM IGAZ!!!! Lehet úgy is nagyon jót enni (és ezen nem múlik a csillag), ha nem 9 fogásos degusztációs menün kell végig küzdeni magunkat (még ha édes is a szenvedés...), és ha nem kell feltolni a karót a hátsómba, hanem fesztelenül party-bisztró hangulatban költhetem el a vacsorámat...:)

Ráadásként pedig szeretnék megmutatni Nektek még egyet a new york-i élményeim közül. A világ egyik legmenőbb jazz klubjában, a Bule Note-ban hallgathattuk meg a szenzációs trombitást (és nagyon vicces előadót), Jon Faddist. Enjoy! :)

SHARE:

1 megjegyzés

Köszönöm, hogy írsz!

© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.