Üdvözletemet küldöm az M-ből!

"Ezek a koffermélyből felbukkant söralátétek nem egy ismeretlen Petrit mutatnak, de persze megmutatják az alapos, dolgokba belegondoló Petrit, aki úgy ül a berlini lakásához legközelebb eső törzshelyein, az Amtsschimmel (azaz Hivatalpenész), vagy Hornklause (Hornmenedék), vagy Bierexpressz (Sörexpressz) vagy Yorkschlösschen (Yorkkiskastély) nevű kocsmákban, mint más a British Museum könyvtárában vagy egy ásatáson valahol Egyiptomban: abban a zajos magányban egyszerre tudott oldottan és lazán csevegni, és ugyanakkor feszülten figyelni befelé, ott számára ideálisak voltak a feltételek a koncentrációhoz, és szerencsére nem volt nála mindig füzet, vagy könyv, amelynek a hátsó oldalára felirhatott volna valamit, és így előkerültek ezek a régészeti leletek, amelyek egy magyar ajkú költőről tudósítanak valahol száműzetésben..." Idézet Forgách András 2010 február 16-i beszédéből, amelyet a Nyitott Műhelyben Petri György - Berlini Söralátétek c. kiállításmegnyitóján mondott.Hát ezek a "régészeti leletek" most egy piciny étterembe, költöztek a VII. kerület, Kertész u. 48 szám alá. Egészen banális okból kifolyólag látogattunk el ide Danival (a férjemmel): az M valamely portálon egyike volt a 10 legkellemesebb randi helyeknek, ahol mellesleg a konyhát is erősen méltatták. A bejáratnál hosszasan tanakodtunk, bemenjünk-e, a székekre készített pokrócok majdnem elijesztettek, azt gondoltam a hideg elleni hatékony védekezésképp helyezték oda őket. De sokat veszítettem volna, ha hagyom magam megtéveszteni: egy időutazást, egy új barátságot, egy elképesztően finom vacsorát.A dekoráció a minimálisnál is kevesebb: kézzel rajzolt bútorok a barna csomagolópapírral kitapétázott falakon, a már említett söralátét kollekció a galériára felfelé menet, és egy kis fénykép összeállítás Petri György költőről az emeleten. Az asztalra a csomagolópapír-terítőt fekete gumival rögzítik: az egész egy hatalmas Moleskine, amely alig várja, hogy önjelölt (vagy éppen elismert) művészek tele irkálják-firkálják egy jövőbeli újabb kiállítás reményében. Kedves gesztus ez a tulajdonostól, aki így egyszerre tiszteleg jó barátja emléke előtt, és kínálja a régi berlini kávéházak kopott-kedves hangulatát a mai Petriknek.Nem vagyok gasztro-blogger, az ételekre mindig nehezen találok szavakat, de az első fogásomra talán még nekik sem sikerülne. A kókuszos halleves kóstolása közben vizionáltam egy thai szakácsot, amint magyaros halászléhez passzírozza a halat. Életem egyik legjobb leves élménye: tökéletesen harmonikus egyvelege a távol-keleti és hazai ízeknek. Mindenkinek ajánlom. A többi fogás is fenséges volt, de az erős felütést nem sikerült túlszárnyalni.Ez nem a mi étlapunk, minden nap újat készítenek, ezt az M blogján találtam ízelítőképpen. Alig várom, hogy visszatérjünk, végig enném az étlapot, ha megvárna...:) Köszönöm a kedves kiszolgálást és a finom vacsorát!A vers forrása: Petri blog