![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg62wtO_XLYUlXLPIdWCjxZFESsoZU6mIX4ySBhs0f668Yz06XDvC121d45-F63gY8-GwSfyKlEGLD0kVjZrStI8OF_KTGNNDRRpKYxgHJxNxPUa1q0Ft1Tv22mdrh6FBqOu_n79BcmItGg/s400/karim+rashid+for+domovari.jpg)
Most, a képek rendezgetése közben realizáltam csak, mennyi érdekességet hozott nekem fürdőszoba terén a milánói kiállítás. Amíg a
konyháknál úgy kapartam össze azt a kis publikált semmiséget, itt minden egyes kihagyott fotóért fáj a szívem. De nem vész kárba a "kihagy" mappám sem: ígérem, az újdonságokról folyamatosan újabb posztokat készítek majd, csak a sokkal szebb, hivatalos termékfotókkal!
A kiállítást végigjárva trend-ügyben a következőkre jutottam. A műanyag térhódítása a szaniter piacon töretlen, remek alakíthatóságának köszönhetően elképesztő formák látnak napvilágot. A műanyag "bóvlitól" megfáradt népnek pedig örömmel jelentem, a természetes anyagok itt is törnek előre. Számos cég mutatkozott be mészkőből, márványból, vagy éppen fából készült mosdókkal, kádakkal. Az üveg szerencsére visszaszorulni látszik - aki látott már ilyen mosdót egy napos használat után, az tudja, miért örülök ennek. Szemezgessünk!
Karim Rashid természetesen a szaniter gyáraknál is népszerű, legalább öt cégnél találkoztam a nevével. A fenti egy
domovari kád... Szép, de nagyot nem üt.
Ez az alsó már inkább kedvemre való, főleg mert porcelán! Massimilano Abati tervezte a
GSG Ceramic Design-nak.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQyKMT7Z8N0ox2PuPBCkYqKeVR8T5uQLDTSdkm5C8ZaKWDtN28a5OB4RmNrAe8YRhlsd-0uDUM0tmwjVfjpjqT3zJGcY9Q28JY3QuZExZVUmsbjMKrYmiuWkfPaFSbGJghT1T-32G2AS-W/s400/gsg_massimilano+abati.jpg)
A
Rapsel standját alig bírtam elhagyni: a legtöbb jópofaság itt honolt. Tudom, furcsán hangzik, de a fürdőkiállítás egyik legnagyobb kedvence nekem ez a WC deszka volt!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVtAv2LatHK6i0CAz8cF7fni-6bbm7RwXnmQIXuKjFK3-ikT4JXger0iolyl2Ht5_SpmTK9V02cc_9qJ4yHj5weJc-eQwfgyL-jH4SqCjXOT6mGCTVbuzXcU9U5AxVKH0X5tjxk5eDyS36/s400/rapsel3.jpg)
Ugyancsak itt találkoztam először ezzel a "lábas-mosdóval", amely később, számos színben, Milánó több dizájnmegmozdulásán is feltűnt.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8O9wY_hopr5tlXmTJuJciRwPiDIq9RiRjw4Vgb-Qlr5aUK4uQbBa8QeC1rP3c8iyHiVskO3mfg1unR99_o62r39RZHw2FvTEKCuuy_eA2i5XXdL3x_51x5F6J9flBJr8IG45qo6Yt1z7Y/s400/rapsel1.jpg)
Egyébként nagy divatját éljük az alacsony pulton álló magas mosdóknak. Ezekből sok volt:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgF4ifj00QbwIHtbU3CY5caLTe_0i54mW0ipLvG_TAi9eenUOpv5ioOJJ1WmAHeiyag1WdBsHk3eAOHQzrVoFufvSCpKWbgtxrOa-76o1zmAPUvpd-jLmRiNel9NsOXzgdhVSb-jhDIlBZd/s400/saniter1.jpg)
Először találkoztam a régi formákat végtelenül elegánsan újragondoló
Volevatch Paris-zsal. Halálosan beleszerettem ebbe a kádba!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEixBq-mcbCa7IOndm2fl_tIQFs9LOREVy4j25aLKIHOna_NkAqfjzyDvnaCWR_e0lXYFa7VKSEmg0wCAXlmRUy5RNwXc52BrZr9G-C3lHNyLpv_BixxgZ7mhskxNGPP0mOKo2Lzyg0RMFoF/s400/volevatch+paris.jpg)
Természetes kő fronton egy vadonat új cég hozta a két kedvencemet. A márványokkal foglalkozó olasz Decormarmi tulajdonolta
Kreoo Pavé-ja egy két kőből álló forgószék, ami nem csak ötletes, de gyönyörű is! És nekem ez a márvány mosdó is nagyon kéne!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj05G__bIekG-vqmgBFkKGC6StMQZ8OYlx5nh99RaSf6OFzt5bIIaxuTWpMC74ZgSJJe81wgFc81JkF2QqsDgChBxICxGFA19NJxSdhhxJ7KCwIbl7lEubsxRHNHf-ffL2prv2nN39HbV4I/s400/decormarmi_kreoo.jpg)
Nem újdonság, de jópofa: a plafonról is lehet csapot lógatni. A
Gessi-nél kapható hasonló.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgOHPwNQTX_l7Z8tEfyoJAbnwpBVrD8C89-L2v6HFikySxeh9UcDv8bDepO1Xys48bn48lcpYvFjMS5Qk4lZY5xljGRrwUkjZXfoTDK7jHygD8Emz4cJ-ZvfpATESy1rGXf3Z1ZoQEHgkUb/s400/plafoncsap.jpg)
Kis hülyeség, de helyes ötlet a zuhanyzófalba akváriumot építeni.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXzMKzqigvI-PY0RvsyVlkHk0t8Jn7rHeW6c1IVDqAZYRH4JZpjX8j8Hl9QK53P-G7e9NejHsg8XKNlvNLUxq-OH-YBVAnWEKfg7VOdEDEumdCySoWCc7cd90r0-ns1WvAAQLgLDQU3agn/s400/akvarium+zuhanyzo.jpg)
El tudom képzelni, hogy egy kellemes nyári estén kint pezsgek a teraszon, kezemben egy jó könyvvel. Luxus-marhaság a
Hoesch-től.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiY8q4_YIFSGnjpgddhYxJaOK1CFNf1eLb3SHGhX1AwN6chtPrhnaTXdG5hgKfMZxehqFDeHWXB62KdCdVEKiH9Kora-jmVmGDIhLYouo7x7OZRRtDvme9oEom6QQ6GJORSlyqD10UyhgNI/s400/hoesch.jpg)
A fürdőszoba pavilonban elszórva találkoztam dizájn radiátorokat bemutató cégekkel. Tudtam én, hogy ennek a műfajnak forradalma zajlik éppen, de akkor is megdöbbentett ez a fűtőtestként funkcionáló sok-sok műalkotás. A
Runtal standján sok érdekes darab volt, de mind közül ez a legmenőbb. Nem szobor, fűtőtest.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPVDeL-eksUQDgxc1UeVYSjQ0spvvsH9ne3-EyJC94_PjJ58dVhy5F40F-lUW35e8IKMQutr8XXGVqasuIreE6dp_Q7oYMc67cMQ6_VH29khZuHYWFjtlUy3Qm2MM1bdWOFBWSt0DIF6v9/s400/runtal.jpg)
Rashid barátunk természetesen ide is betette a lábát... Nekem a másik sokkal jobban tetszik. A
Caleido honlapját érdemes meglátogatni!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgTTG3eCZZtdV651pX44f9s4t6esiht2MmHt65NstWrk0NsMGScOkJ7J36kS32wvXkLQs45NiA0TiC81OyJ8h8-dWtfBtUEfBL8VmKclFxKqMVvudqa4BQVI3fXUPc-tNpdTMnmy4ZU50PU/s400/caleido.jpg)
A végére hagytam az egész milánói kiállítás legkellemesebb élményét. Az
Ad Hoc egy kis szegleten állított ki olyan egyszerű és csodaszép darabokat, mint ez az ezüst radiátor, vagy az óriás tükör-fűtőtest. Önkéntelenül törtek elő belőlem a méltató szavak, amiből egy nagyon kellemes beszélgetés kerekedett a cég képviselőjével. Kereskedők, forgalmazók, könyörgöm, hozzátok be őket Magyarországra!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnQ1ZnR58d6Lf-0_qcoDKoiRrc3tR76Ffu03SyDKH_ihT_wpR1bNoVCMjpRMa9bjUbnZX7mJEnB3gIZTpcRMaNk3JLICiIFxy7Qj7NCj4lkWyFkHCI5GBplt9CCXaSyE2lp_s7yvgvU8EK/s400/adhoc.jpg)
Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire izgalmas lesz a fürdőszoba kiállítás! Remélem sikerült valamit átadnom az engem ért inspirációkból. Hamarosan jön, ami még kimaradt! Arrivederci!